Nyelvtanárként az a célod, hogy legyenek diákjaid, akár ebből élsz, akár csak másodállásban, keresetkiegészítésként vállalsz magánórákat.
Tételezzük fel, hogy kezdő magántanár vagy. (Ha nem vagy az, de szeretnél több diákot, azért olvass tovább :))
Szóval, kezdő vagy, lelkes, beizzítottad a laptopot, a Skype-ot (de az sem baj, ha inkább élőben tartasz órát), mindenféle tananyagok vesznek körül fizikai formában és virtuálisan is, végre magadnak dolgozol, majd’ kicsattansz a lelkesedéstől. Akkor fogjunk is hozzá! Hoppá… egy pillanat… körbenézel. és valami mintha hiányozna… de hol vannak a diákok?!
Honnan szerzel diákot?
Szólsz az ismerősöknek? Igen, van rá esély, hogy valaki ismer valakit, akinek a gyereke, férje, szomszédja épp nyelvtanárt keres. Kezdésnek jó, így érkezhet néhány diák. Nem csak most, később is, ami tök jó. Egy a bökkenő: a hangsúly a néhány szón van… A szájhagyomány útján terjedő marketing nagyon hatékony, de az ismeretségi kör véges, ahhoz pedig idő kell, hogy a már meglévő és a volt diákjaid legyenek annyian, hogy ők ajánljanak másoknak. Az innen érkező diákok nagy valószínűséggel nem fognak eltartani, mert nem lesznek elegen… Az sem biztos, hogy kizárólag továbbajánlások alapján midig lesz annyi diákod, amennyit szeretnél, ezért nem árt, ha olyan nyelvtanulókkal is megismerteted magad, akik nem az ismerősöd ismerősei.
Van saját weboldalad? Az jó, nagyon fontos, hogy legyen! De ki látogatja? Hányan tudják, hogy létezik? Már jártak rajta tízen? Százan? És hány diákod lett belőle? Van bárki, aki visszatért az oldaladra az első látogtás után? Volt miért visszatérnie? Van rajta új, rendszeresen megújuló, a diákokat érdeklő, számukra hasznos tartalom? Nincs? Akkor miért járnának vissza? Miért ne felejtenének el téged 5 percen belül? (Még nincs weboldalad? Akkor olvasd el ezt a cikket.)
Van Facebook oldalad? Igen, néhány évvel ezelőtt még valóban rengeteg embert lehetett ingyen elérni a Facebookon, hiszen ha volt 1000 követőd, akkor szinte mind látta is azt, amit megosztottál. Pár éve viszont ez sajnos megváltozott. Ma, ha nem hirdeted pénzért a posztjaidat, a rajongóidnak csak kb. 10%-a látja őket. Azaz, ha van 1000 követőd, valószínűleg csak töredékük látja a posztjaidat, de hogy mind nem, az biztos. (Van 1000 követőd? Nincs? Hát ez az…)
Regisztráltál tanáradatbázisokba? És jönnek folyamatosan a diákok? Az nagyon jó, csak így tovább, akkor neked bejöttek a tanáradatbázisok. Néha jön néhány, de nem elég? Rég regisztráltál, és az újabb tanárok adatlapjai vannak elöl? Vagy az abc-ben előtted állóké? Eltűntél a süllyesztőben, mert van még rajtad kívül 100 angoltanár?
Látod már, hol a probléma? Ott, hogy kevés potenciális ügyfelet érsz el, és őket is csak egy-egy alkalommal, ezért gyorsan elfelejtenek. Neked arra van szükséged, hogy sokan tudjanak róla, hogy nyelvtanár vagy, lehetőleg olyanok, akik az általad tanított nyelvet tanulják és, hogy megjegyezzék a nevedet, és amikor tanárt keresnek, te juss az eszükbe. Nem mellesleg, tekintve, hogy nem te vagy az egyetlen nyelvtanár a piacon, nem árt, ha meg tudod győzni őket arról, hogy értesz a szakmádhoz és jófej vagy, ezért téged érdemes választaniuk.
Igen, jól gondolod: ezért jó, ha blogot írsz. Mert így az érdeklődők vissza-visszajárnak, nem felejtenek el. Az írásaidat olvasgatva meggyőződnek a szakértelmedről, megismerik a módszereidet és téged is. Több leszel, mint az az ismeretlen, akit a szomszéd ismer valahonnan. Több, mint a huszadik ugyanolyan profilú tanár az adatbázisban. Ha az írásaid hasznosak, ajánlani fognak másoknak, megosztják a posztjaidat Facebookon (ingyen!), a jóhíred terjedni fog, magától. Ha valóban ügyes, kitartó és jó szakember vagy, eljön az az idő, amikor nem kell amiatt aggódnod, hogy hogyan keress új diákokat. Sőt, keresett szakemberként magasabb óradíjjal dolgozhatsz, így kevesebb munkával keresheted meg azt az összeget, amiért ma még többet kell dolgoznod.
A blog azonban önmagában nem csodaszer. Foglalkozni kell vele, időt és energiát igényel, az eredményeket pedig nem fogod azonnal látni, türelmesnek és kitartónak kell lenned, de hidd el, megéri!
